Mi a megoldásközpontú újságírás?

A megoldásközpontú újságírás a társadalmi problémákra adott válaszok alapos bemutatása. Teljességre törekvő újságírás, amely nem kizárólag a problémákat tárja fel, hanem bizonyítékai alapján a létező megoldásokat mutatja be. Ez az újságírói módszer gyarapítja a tudást és erősíti az elszámoltathatóságot, mert a teljes történetet mondja el és konstruktív tartalmat kínál az olvasónak a média bizalomvesztésének korában.

Ez az innovatív újságírói megközelítés túllép az egyszerű kérdésfelvetésen – a már működő dolgok bemutatására fókuszál. Az oknyomozó újságírás alaposságával mutat rá a működési mechanizmusokra és a sikert elősegítő tényezőkre, ugyanakkor a közismert problémák megoldásainak korlátaira is. Aktivizálja az állampolgárokat, elősegítve a számonkérést, ami végül érdemi változásokhoz vezethet. Ezáltal egy korábban elkerülhetetlennek tekintett probléma elfogadhatatlanná válik.

A megoldásközpontú újságírás témák sokaságát érinti. Többféle megközelítés lehetséges, mert bemutathat pozitív eltéréseket, megvalósuló új elképzeléseket vagy úttörő kísérleteket. Az eredmény pedig informatív, hatásos tartalom, amely szorosabb kapcsolatot épít a közönséggel, erősíti a a média iránti bizalmat, növeli az olvasók számát és a bevételeket.

A megoldásközpontú újságírás négy ismérve

1) A problémára adott választ mélyrehatóan mutatja be és a megoldási folyamat részleteire összpontosít („hogyan csinálják?“).
2) Nem pusztán a jószándékra, hanem a hatékonyságra fókuszál, bemutatva az eredményeket alátámasztó bizonyítékokat.
3) Feltárja a módszer korlátait és hiányosságait.
4) Mások által is alkalmazható eljárásokba enged betekintést.

Felkeltettük érdeklődését? Tudjon meg többet a megoldásközpontú újságírásról! 

  • Ismerje meg a Solutions Journalism Network Alapvető Eszköztárát a megoldásközpontú újságírás fő elveiről! Mi is ez? Mi nem tekinthető ennek? Miért fontos ez a módszer? Hogyan alkalmazható, kezdve a  témajavaslattól a történet befejezéséig? Az útmutató nemcsak magyarul, hanem több más közép-kelet-európai ország nyelvén (cseh, lengyel, magyar, román és orosz nyelven) is olvasható. Ráadásul magyar nyelven nem csak online, hanem pdf változatban is letölthető.
Solutions Journalism Network Alapvető Eszköztárát
pdf verzió letölthető
  • Más oktatási anyagok is elérhetőek angolul a Solutions Journalism Network weboldalán. Említhetjük a kifejezetten az oktatóknak és egyetemi hallgatóknak készített kézikönyvet, a közönség bevonásával kapcsolatos útmutatót és más, hasonló kiadványt, amelyek megtalálhatóak a Solutions Journalism Network Learning Lab nevű oktatási rovatában.
J-School Curriculum Builder
Engagement Toolkit
  • Jelentkezzen a megoldásközpontú újságírással kapcsolatos új, online kurzusunkra, amelynek címe: Megoldásközpontú újságírás – a társadalmi problémákra adott válaszok feltárásának módszere! (Angolul és több kelet-európai nyelven elérhető.). E kétórás tanfolyamon a Transitions csapata – a Solutions Journalism Network anyagainak segítségével  – bemutatja a megoldásközpontú újságírás gyakorlatát. A kurzus öt leckét, több interaktív gyakorlatot, a megoldásközpontú újságírás (SoJo) alkalmazásáról szóló rövid videót és további oktatási anyagokhoz vezető linkeket tartalmaz.
  • Emellett tallózhat a Solutions Journalism Network által gondozott Megoldásközpontú Történetkeresőben – Solutions Story Tracker  –  amelyben több, mint 13000 megoldásközpontú cikk található a világ minden tájáról.

Megoldásközpontú újságírás Magyarországon

A Transitions a megoldásközpontú újságírás megismertetését Kelet- és Közép-Európában oktatással, mentorálással és a módszer iránt érdeklődő újságíróknak nyújtott támogatással igyekszik előmozdítani. A Transitions már segítette a megoldásközpontú szemlélet újságírói gyakorlatban történő meghonosítását Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Moldovában, Ukrajnában, Belaruszban és Georgiában. A Transitions szerint szükség van a megoldásközpontú újságírásra e térségben, ahol a hagyományos újságírást és hírkészítést gyakran közöny és bizalmatlanság övezi. A megoldásokra összpontosító történetek katalizátorként szolgálhatnak ahhoz, hogy erősödjék a számonkérés regionális problémák esetében és a társadalom tájékozottabbá váljék.

A helyi megoldásközpontú történetek támogatásán kívül a Transitions együttműködik egyetemekkel és újságíróképző intézményekkel, hogy a megoldásközpontú újságírás bekerüljön tanterveikbe. Emellett oktatóknak nyújt továbbtanulási és fejlesztési lehetőségeket és előadásokat tart egyetemi hallgatók számára a térségben.

Ha tehát valaki oktatóként, szerkesztőség tagjaként vagy szabadúszó újságíróként érdeklődik a megoldásközpontú újságírás iránt, a Transitions bizonyosan tud segíteni.

A Transitions 2016-ban kezdett foglalkozni a megoldásközpontú újságírással, amikor az Ashoka Csehország – a meglévő cseh újságírói díjak mellé – új kategóriát hozott létre: megalapította a Megoldásközpontú Újságírás Különdíját. Egy évvel később az Ashoka ösztöndíjasaként David Bornstein, a Solutions Journalism Network egyik alapítója Prágában bemutatta ezt az innovatív módszert. Ezt követően a Transitions megkezdte együttműködését az Ashoka Közép-Kelet-Európa szervezetével, hogy a megoldásközpontú újságírást népszerűsítse e térségben. 2018-ban Pulitzer díjas újságírók – David Boardman és Tina Rosenberg – előadásokat tartottak a megoldásközpontú újságírásról az itteni kollégáknak. 2019-től a Transitions vette át a megoldásközpontú újságírás népszerűsítésének regionális koordinálását – az oktatási, mentorálási és cikktámogatási programok célja az, hogy a megoldás-orientált megközelítést egyre több újságíró alkalmazza munkájában.   

Cikkek a megoldásközpontú újságírásról magyarul

További források a megoldásközpontú újságírásról angolul itt

 

Példák megoldásközpontú újságírásra Magyarországon

További, angol nyelvű példák a megoldásközpontú újságírásra Kelet- és Közép-Erópában itt.

More on this page